Először azon gondolkodtam, mi a fenét is keresek egy ilyen ünnepségen. Egy 100 éves, felújított étkezőkocsit adnak át. Nagy ügy. Aztán rájöttem, ahogy visszanézegettem a képeket.
Az Orient Expressz a reményteli múlt jelképe, egy elegáns hagyomány emléke, egy olyan életérzés, amit nem lehet egykönnyen újra létrehozni. Manapság - néhány kivételtől eltekintve - minden műanyag, igénytelen, rövidtávra tervezett. Az Orient nem volt sosem az alsóbb rétegek utazási élménye, és manapság sem az - a péntek esti vacsora legolcsóbb ára 30.000, és 100.000 a top - de mégis kevés az olyan dolog, ami manapság 100 éves és örülünk neki. Én mondjuk cseppet sem örülök egy 100 éves étkezőkocsinak, számomra sok értéket nem képvisel, mégis megértem azokat, akik hosszú hónapokat, és súlyosabb összegeket áldoznak egy ilyen jármű felújításába.
Mindannyian a boldogságot keressük, és el akarjuk kerülni a szenvedést. Ez a munka kielégíti azokat, akik a különleges tárgyakban lelik valamilyen módon az örömüket, és nem látnak ki belőle, hogy egy olyan dolog, amit 20-30-50 évente teljesen fel kell újítani, ugyanúgy nem tartós, mint a saját életük, amit nem lehet ugyan ílymódon karban tartani, ezért mást próbálnak helyette karbantartani. Egy ilyen különleges tárgy karbantartása groteszk módon az örökkévalóság, vagy egy boldogságot adó élmény illúzióját adja a közreműködőknek.
Az Orient Expressz a reményteli múlt jelképe, egy elegáns hagyomány emléke, egy olyan életérzés, amit nem lehet egykönnyen újra létrehozni. Manapság - néhány kivételtől eltekintve - minden műanyag, igénytelen, rövidtávra tervezett. Az Orient nem volt sosem az alsóbb rétegek utazási élménye, és manapság sem az - a péntek esti vacsora legolcsóbb ára 30.000, és 100.000 a top - de mégis kevés az olyan dolog, ami manapság 100 éves és örülünk neki. Én mondjuk cseppet sem örülök egy 100 éves étkezőkocsinak, számomra sok értéket nem képvisel, mégis megértem azokat, akik hosszú hónapokat, és súlyosabb összegeket áldoznak egy ilyen jármű felújításába.
Mindannyian a boldogságot keressük, és el akarjuk kerülni a szenvedést. Ez a munka kielégíti azokat, akik a különleges tárgyakban lelik valamilyen módon az örömüket, és nem látnak ki belőle, hogy egy olyan dolog, amit 20-30-50 évente teljesen fel kell újítani, ugyanúgy nem tartós, mint a saját életük, amit nem lehet ugyan ílymódon karban tartani, ezért mást próbálnak helyette karbantartani. Egy ilyen különleges tárgy karbantartása groteszk módon az örökkévalóság, vagy egy boldogságot adó élmény illúzióját adja a közreműködőknek.
