... hogy tíz éve beestem egy buddhista előadásra, és teljesen magával ragadott ez a világ. Akkoriban próbáltam megtalálni, és úgy általában szerettem volna jobban érezni magam. Nem nagyon sikerült. Bár voltak jó pillanatok, igaz azokat a drogokat, amik izgalmasabbá teszik az ember életét és nagyon szerettem volna kipróbálni – LSD, gomba – nem sikerült. Így maradtak a különböző ezoterikus irányzatok, az önkifejezés, és végül a buddhizmus, és mint ott megtudtam több embertől abban a közösségben – akik viszont kipróbálták ezeket a dolgokat – jobban jártam. Volt akkorban - 2002-ről beszélünk – mindenféle lehetőség, számtalan spirituális ajánlat, a világ gazdasága szárnyalt senki sem gondolta volna pár valóban jól tájékozott szakértőn kívül, hogy a hanyatlás kezdete olyan közel van. Hogy mi hanyatlik, és hol, az már nagy kérdés, nem is pazarolnék rá szavakat, mindenki döntse el magának, az tény, hogy kevesebb munkájuk van az embereknek, és kevesebbet tudnak felesleges dolgokra költeni.
Szóval tíz éve volt, és sok mindenre nem emlékszem, de határozottan állíthatom, hogy nem volt egy haszontalan tíz év, bár nem mindig viselkedtem úgy, ahogy azt kéne, és nem mindig az történt, amit szerettem volna, most vagyok valahol, és csinálok valamit, amire nem tudnék nagyon panaszkodni.
Tíz éve még sokkal komolyabban gondoltam az életet, de mégis tök hülye voltam bármihez, ami a gyakorlatias életbeli dolgokat illeti. Ellentmondásnak tűnik, hogy komolyabbnak gondoltam, mégis hülyének tartom magam, pedig az a helyzet, hogy pont amiatt voltam nagyon ostoba, mert mindent feketének és fehérnek láttam, és csak a magam igazát véltem elfogadhatónak, és bárki, akinek a vélemnénye nem egyezett az én véleményemmel azzal nem nagyon tudtam mit kezdeni.
Ez csak egyszerűen büszkeség, kizáró büszkeség, semmi több. Kizárod az életedből szinte válogatás nélkül az embereket, mert ennek a végletes formája az, hogy senki nem tud neked semmit sem mondani, amit el tudnál fogadni úgy, ahogy azt mondja, mindig hozzá akarsz tenni egy kicsit, és mindig jobban akarod tudni mindenkinél a dolgokat. Most visszagondolva nem egy nagyszerű állapot volt ez, de valahogy mégis hajtott előre, és ezzel is eljutottam valahová. Volt azonban egy fura érzésem, ami újra és újra feltört, és nem hagyott békén, és azt mondta mindig, hogy „ez nem feltétlenül így jó, ahogy csinálod”, mert gyakran szégyelltem megam olayn dolgokért, amiket tettem, mondtam, vagy gondoltam, és rendesen marcangolt belülről a lelkiismeret, és tépelődtem is nagyokat napokig, hogy „most akkor mitévő is legyek?”
Ebbe robbant bele a buddhizmus, talán a legjobbkor, mert nagy spirituális útkeresésben voltam, tényleg boldogtalan voltam, és a teljesen hétköznapi dolgaimban nem annyira, de más dolgokban erősen bukdácsoltam.
Szóval tíz éve volt, és sok mindenre nem emlékszem, de határozottan állíthatom, hogy nem volt egy haszontalan tíz év, bár nem mindig viselkedtem úgy, ahogy azt kéne, és nem mindig az történt, amit szerettem volna, most vagyok valahol, és csinálok valamit, amire nem tudnék nagyon panaszkodni.
Tíz éve még sokkal komolyabban gondoltam az életet, de mégis tök hülye voltam bármihez, ami a gyakorlatias életbeli dolgokat illeti. Ellentmondásnak tűnik, hogy komolyabbnak gondoltam, mégis hülyének tartom magam, pedig az a helyzet, hogy pont amiatt voltam nagyon ostoba, mert mindent feketének és fehérnek láttam, és csak a magam igazát véltem elfogadhatónak, és bárki, akinek a vélemnénye nem egyezett az én véleményemmel azzal nem nagyon tudtam mit kezdeni.
Ez csak egyszerűen büszkeség, kizáró büszkeség, semmi több. Kizárod az életedből szinte válogatás nélkül az embereket, mert ennek a végletes formája az, hogy senki nem tud neked semmit sem mondani, amit el tudnál fogadni úgy, ahogy azt mondja, mindig hozzá akarsz tenni egy kicsit, és mindig jobban akarod tudni mindenkinél a dolgokat. Most visszagondolva nem egy nagyszerű állapot volt ez, de valahogy mégis hajtott előre, és ezzel is eljutottam valahová. Volt azonban egy fura érzésem, ami újra és újra feltört, és nem hagyott békén, és azt mondta mindig, hogy „ez nem feltétlenül így jó, ahogy csinálod”, mert gyakran szégyelltem megam olayn dolgokért, amiket tettem, mondtam, vagy gondoltam, és rendesen marcangolt belülről a lelkiismeret, és tépelődtem is nagyokat napokig, hogy „most akkor mitévő is legyek?”
Ebbe robbant bele a buddhizmus, talán a legjobbkor, mert nagy spirituális útkeresésben voltam, tényleg boldogtalan voltam, és a teljesen hétköznapi dolgaimban nem annyira, de más dolgokban erősen bukdácsoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése