Az állandóan változó érzelmi, és gondolati állapotaink között alig találni olyat, amelyik igazán boldoggá tenne minket. Mindig van valami ok, ami miatt boldogok vagyunk, de ezek a boldogságok ideig-óráig tartanak, aztán elmúlnak, és jönnek a nem igazán hasznos állapotok, a szenvedés, ami néha olyan erős, hogy szinte fáj. Fizikai fájdalmat érzünk, amikor valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, és kétségbeesetten keressük a megoldást a helyzetekre.
Mostanában jöttem rá (megint), hogy az, ha másokat boldognak látunk, sokkal, de sokkal több jó érzést tud adni, mint az, ha a saját igényeinket próbáljuk kielégíteni. A szerelmespárok látványa, az ajándékozott emberek boldog arca elképesztő többletet tud adni.
Részben erről szólna a Karácsony, csak az a bajom vele, hogy az utóbbi években ez az ajándékozási láz már szinte betegessé nőtte ki magát, igaz a gazdasági válságban már nem biztos, hogy mindenki ugyanannyit költ, mint korábban – részben talán azért, mert a bankok sem adnak már hitelt – ennek ellenére az őrült ajándékozási láz még tartja magát valamennyire. Mi idén Karácsonykor (amit egy héttel korábban tartottunk meg) már nem igazán vettem ajándékot, csak egy saját készítésű naptárt kapott mindenki. Meg a gyerekek egy csomó Legót, amire már hónapok óta fenték a fogukat, és majd kipattantak a bőrükből, mikor átadtuk nekik az a kisebb zsákot, amit már vagy egy hónapja az irodában őrizgettem a szekrényben, és valamelyik késő este vittem haza, és dugtunk el egy táskában a szekrény tetején, nehogy a kis csibészek megtalálják.
2012 első napja szinte tökéletesen telt. Nagyjából délig aludtam, mert itt volt egy kisebb összejövetel, ami azzal ért véget, hogy hajnali 4-kor felmentünk a sztúpához, aztán sikerült a szangha közösségi szobájában aludni. Délelőtt a szomszédos szobákban lakó gyerekes párok 1 év körüli babáinak nyűszögése közepette félálomban mindenféle furcsát álmodtam.
Dél körül, a reggelebédnél Pedro csatlakozott hozzánk, és körbevezetett néhányunkat az újonnan épült részben, aztán miután kitakarítottuk az osztálytermet, a csapat fele elutazott a megvilágosodás sztúpához Benalmadénába. Itt sikerült is pár képet csinálnom, meg elvittük Maggienek azt az egész kartonnyi Erős Pistát, amit még november végén nem sikerült eljuttatni ide, mert az a pár ember, aki nagyon tervezte, hogy ide utazik, nem utazott végül. Maggie rettenetesen örült a Pistáknak, azt mondta, annyi ilyet fogyaszt a család, hogy egy üveg 2 napig trt náluk. Nagyon akart a tudni ki a forrás, és küldött is neki egy csomag igazi bhutáni füstölőt.
A sztúpában az esti tanítás után Karmapa tavalyi hongkongi előadásának egy észletét néztük meg, amit sajnos nem sikerült még az ittenieknek teljesen feliratozni, így valahol az első harmadnál egy magyarázat közben leállították.
Mostanában jöttem rá (megint), hogy az, ha másokat boldognak látunk, sokkal, de sokkal több jó érzést tud adni, mint az, ha a saját igényeinket próbáljuk kielégíteni. A szerelmespárok látványa, az ajándékozott emberek boldog arca elképesztő többletet tud adni.
Részben erről szólna a Karácsony, csak az a bajom vele, hogy az utóbbi években ez az ajándékozási láz már szinte betegessé nőtte ki magát, igaz a gazdasági válságban már nem biztos, hogy mindenki ugyanannyit költ, mint korábban – részben talán azért, mert a bankok sem adnak már hitelt – ennek ellenére az őrült ajándékozási láz még tartja magát valamennyire. Mi idén Karácsonykor (amit egy héttel korábban tartottunk meg) már nem igazán vettem ajándékot, csak egy saját készítésű naptárt kapott mindenki. Meg a gyerekek egy csomó Legót, amire már hónapok óta fenték a fogukat, és majd kipattantak a bőrükből, mikor átadtuk nekik az a kisebb zsákot, amit már vagy egy hónapja az irodában őrizgettem a szekrényben, és valamelyik késő este vittem haza, és dugtunk el egy táskában a szekrény tetején, nehogy a kis csibészek megtalálják.
2012 első napja szinte tökéletesen telt. Nagyjából délig aludtam, mert itt volt egy kisebb összejövetel, ami azzal ért véget, hogy hajnali 4-kor felmentünk a sztúpához, aztán sikerült a szangha közösségi szobájában aludni. Délelőtt a szomszédos szobákban lakó gyerekes párok 1 év körüli babáinak nyűszögése közepette félálomban mindenféle furcsát álmodtam.
Dél körül, a reggelebédnél Pedro csatlakozott hozzánk, és körbevezetett néhányunkat az újonnan épült részben, aztán miután kitakarítottuk az osztálytermet, a csapat fele elutazott a megvilágosodás sztúpához Benalmadénába. Itt sikerült is pár képet csinálnom, meg elvittük Maggienek azt az egész kartonnyi Erős Pistát, amit még november végén nem sikerült eljuttatni ide, mert az a pár ember, aki nagyon tervezte, hogy ide utazik, nem utazott végül. Maggie rettenetesen örült a Pistáknak, azt mondta, annyi ilyet fogyaszt a család, hogy egy üveg 2 napig trt náluk. Nagyon akart a tudni ki a forrás, és küldött is neki egy csomag igazi bhutáni füstölőt.
A sztúpában az esti tanítás után Karmapa tavalyi hongkongi előadásának egy észletét néztük meg, amit sajnos nem sikerült még az ittenieknek teljesen feliratozni, így valahol az első harmadnál egy magyarázat közben leállították.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése