Reggel a barcelonai reptéren ültünk. Félálomban fel-felvillant egy-egy kép. Egy kisfiú a Villám McQueen kisautójával játszott. Az ülések között volt egy rés, amit pont úgy tudott használni, mint azt a sínt, amit a fiam csak „pályának” hív, és le lehet engedni rajta a játékautókat, hogy begyorsuljanak, és eltűnjenek valahol a gyerekszoba mélyén. Villám McQueen nagyjából minden ötödik futama végén az ülések alatt landolt, és a gyerek el-eltűnt, hogy megkeresse a kocsiját.
Újra félálomba zuhantam.
Az egyik anyuka a közlekedő részen hagyta a babakocsiját, pont előttem, és az emberek hol a babakocsit rugdosták félre, hol az én kissé lesérült bokámban akadtak el. Nyugat európában sem udvariasak az emberek. Az egyik fiatalabb utazó a kocsijával simán elsodorta a babakocsit, amitől aztán az anyuka is észrevette magát, és elhúzta a hanyagul otthagyott kocsit.
Egy-egy kép között olyan érzésem volt, mintha órák teltek volna el, pedig csak percek voltak.
Éjszaka Barcelonában bandáztunk egy újdonsült lányismerősünkkel. Karácsonykor találkoztunk vele egy házibuliban, és felajánlotta, hogy körbevisz minket a városban visszafelé jövet. Ki is jött értünk a reptérre, és elautókáztunk a városban, kiszálltunk pár helyen, és a város ugyan kihalt volt, mégis érezni lehetett azt a különleges hangulatot, amit már idefele jövet is valamennyire megtapasztaltunk. Minden városban van ilyesmi, amikor nem vagy ott sokat, és próbálod bedobozolni, akkor kialakítasz valami érzést a látott és a tapasztalt dolgok alapján, és már kész is a szamszára. Neki Barcelona pl. nem olyan jó hely, a korábbi munkahelyén olaszországban jobban érezte magát. Ha megnézed a a külföldön élő magyarokat, látod, hogy hol érzik jól magukat, és ahhoz a néphez hasonlítanak picit. A spanyolok elég vegyesek, a többféle tartományban kicsit más-más arcok vannak, de ez a lány inkább olaszos volt. Beültünk egy helyre, ettünk valami Tapast, amit az angol étlapon „snack”-nek fordítottak, és beszélgettünk majdnem másfél órát.
Jó volt így az éjszaka nagyon, és óriási köszönet neki, hogy ilyen jó fej volt, mert ha a reptéren kell 7 órát dekkolnunk, nem tudom hogy bírtuk volna ki. A barcelonai 1-es terminál várakozó részében fémszékek vannak, amik ilyenkor télen 8 fokban nem túl melegek. Viki előhalászott egy pár ruhadarabot a bőröndjéből, és begubózott arra a pár órára, amit a gép indulásáig itt töltöttünk el, és valahogy én is bealudtam a fáradtságtól, de folyton fölébredtem, hogy valamim fázik.
Az az érdekes, hogy nem voltam bosszús emiatt, csak egyszerűen beletörődtem ebbe, hogy ez van most, és úgyis vége lesz.
A várakozási területen sokkal jobb ülések voltak, itt simán tudtam volna pár órát aludni, ha nem lett volna az a para, hogy a gépünk nemsokára indul.
Újra félálomba zuhantam.
Az egyik anyuka a közlekedő részen hagyta a babakocsiját, pont előttem, és az emberek hol a babakocsit rugdosták félre, hol az én kissé lesérült bokámban akadtak el. Nyugat európában sem udvariasak az emberek. Az egyik fiatalabb utazó a kocsijával simán elsodorta a babakocsit, amitől aztán az anyuka is észrevette magát, és elhúzta a hanyagul otthagyott kocsit.
Egy-egy kép között olyan érzésem volt, mintha órák teltek volna el, pedig csak percek voltak.
Éjszaka Barcelonában bandáztunk egy újdonsült lányismerősünkkel. Karácsonykor találkoztunk vele egy házibuliban, és felajánlotta, hogy körbevisz minket a városban visszafelé jövet. Ki is jött értünk a reptérre, és elautókáztunk a városban, kiszálltunk pár helyen, és a város ugyan kihalt volt, mégis érezni lehetett azt a különleges hangulatot, amit már idefele jövet is valamennyire megtapasztaltunk. Minden városban van ilyesmi, amikor nem vagy ott sokat, és próbálod bedobozolni, akkor kialakítasz valami érzést a látott és a tapasztalt dolgok alapján, és már kész is a szamszára. Neki Barcelona pl. nem olyan jó hely, a korábbi munkahelyén olaszországban jobban érezte magát. Ha megnézed a a külföldön élő magyarokat, látod, hogy hol érzik jól magukat, és ahhoz a néphez hasonlítanak picit. A spanyolok elég vegyesek, a többféle tartományban kicsit más-más arcok vannak, de ez a lány inkább olaszos volt. Beültünk egy helyre, ettünk valami Tapast, amit az angol étlapon „snack”-nek fordítottak, és beszélgettünk majdnem másfél órát.
Jó volt így az éjszaka nagyon, és óriási köszönet neki, hogy ilyen jó fej volt, mert ha a reptéren kell 7 órát dekkolnunk, nem tudom hogy bírtuk volna ki. A barcelonai 1-es terminál várakozó részében fémszékek vannak, amik ilyenkor télen 8 fokban nem túl melegek. Viki előhalászott egy pár ruhadarabot a bőröndjéből, és begubózott arra a pár órára, amit a gép indulásáig itt töltöttünk el, és valahogy én is bealudtam a fáradtságtól, de folyton fölébredtem, hogy valamim fázik.
Az az érdekes, hogy nem voltam bosszús emiatt, csak egyszerűen beletörődtem ebbe, hogy ez van most, és úgyis vége lesz.
A várakozási területen sokkal jobb ülések voltak, itt simán tudtam volna pár órát aludni, ha nem lett volna az a para, hogy a gépünk nemsokára indul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése